Június 4-re
Trianon emléknapjának közeledtével több gondolat es rohangálhatik az ember fejében: a konkrét törtnésektől kezdve a legabsztraktabb párhuzamokig. ÉS ÉRDEMES... fontos dolog ezekről beszélni, hisz az emberi elme ilyenkor sok témát illetően juthat közelebb egy "megvilágosult" állapothoz.
E fényre váró sötét órán eszembe ötlöttek képek: eme gyászos nap bekövetkeztének előtti idők Magyarországáról. Akkoriban a még nem annyira kicsiny államunk térkpe hasonlatos számomra egy kövér halhoz. (És itt hadd szúrok közbe értekezésemben egy hitem szerint való, keresztény párhuzamot: a hal ugyanis a keresztény jelképek egyik legősebbike. E témában szintén talál egy bővebb kifejtést a Kedves Olvasó a régebbi bejegyzéseim között.)
A trianoni békediktátum egy olyan bárd, ami igen radikálisan, hirtelen csapáskint szabdalta darabjaira ezt az igen megtermett halacskát: megfosztotta a fejétől, a mellrésztől, a has-s farok alatti úszójától, a farkától, szóval teljesen körbe szabdalta. Még a kopoltyú részétől es megfosztva azt. Így tehát megmaradt nekünk egy csonka, élettelenségben vergődő cafat, ami ily elárvulva kétségbe esetten fosztási után sopánkodék. De eme test soha már nem lőn eggyé, bárhogyan es hozná a szükség. Immáron hiába emelkedik meg e bárdnak éle, a lenyesett darabkák vissza sose forrnak már.
Mit es akarék én ezzel mostan?
Az kontinen államai számára az Európai Unióba való belépés megteremtette egy új EGYség létrehozásának lehetőségét, amely egyaránt magában foglalná a régi EGYség visszaállását es. Magában foglalHATná. De az emberek már megszokták a külön levést: nem kívánnak osztozkodni a régi rendben. Két, talán három generáció es ennek a külön-ségnek a tudatában nevelődött, nőtt fel: ők azok, akiknek már a régi EGYség egy újabb rendet/rendszert jelent. Nincs bennük a kívánalom, annak szándéka, hogy az immár igen távoli, már eltemetett testvér(i)ség újjáéledjék... ismét... hiszen számokra az "ismét", mint fogalom, ebbéli viszonylatban mát teljesen ismeretlen. Ebben az ismeretségben pedig a generációk száma (sajnos) nem az egyedüli tényező. Elidegenedésükben szerepet játszottak az egymást váltó, "birodalmi" rendszerek: a maguk ideológiáival, tiltásaival, kötelezéseivel és elköteleződéseivel más "Urak" iránt.
Néhány generáció, akik az idegenség tudatával nőttek fel: a MÁSság, a MÁShoz való tartozás ismeretének integrált, asszimilált tudása. Emiatt nem lehet rájuk haragudni; a neheztelés nem őket illeti.
Valakik viszon még élik, vágyják közülük a rend visszaállását, ahol már nem lesz többé testvér testvérnek farkasa, magyar a magyarnak ellene.
Nyitott szívvel várom, s imáimban remélem, a jóra való törekvés nem szünik meg ennyiben. Igyekszem minél erősebben, bízva hinni abban, hogy csupán ezen törekvés megrekedésének korszakát éljük, ami nem tarthat ki örökké. :)
Amen