Egy régi ismeretségről

2019.02.02 00:56

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az ország déli részén történt, nagyon-nagyon régen. Élt ott valaki a határ mellett, aki igencsak megkapó volt az emberi szem számára (bizony, nem csupán női szívek epekedtek őutána). Jómagamat es bűnös vágy hajt vala feléje, magam es szégyenletben éltem emiatt szüvem legmélyén. Tamás vala az ő neve: tisztes, becsületes, rangos családból származó, méges keresztényi szerénységgel, ám igen markáns kiállással. S hullnak vala férfiaknak, nőknek szüve őérette porba.
 

Nem törődött biza mással,
Mindig csak a tanulással.
Határozott, jó kiállás:
S jutalom volt érte busás.


Nagy tehetséggel megáldott,
Szépreményű ifjú úr volt.
Elvonultan határszélen
Gondozta es ő azt szépen.
 
Midőn gitárját pengette,
Könnybe lábatd a nép szeme.
Midőn meleg hangján dalolt,
Dallama a szívig hatolt.

Az ő szeme, mint zafír:
Fájó szívre az volt gyógyír.
Gyengéd volt ő, mindig kedves,
S egyszer ő is lett szerelmes.

Elköltözött messzi tájra,
Más országba, Angliába.
Vissza is tért később onnan,
S nem érezte, hogy otthon van.

Vette batyuját, s ment tovább,
Kereste holmaradását.
Azóta is azt énekli:
"Ki a hazát nem becsüli".
Vissza