Egy nem mindennapi celeb
Kedves Olvasóm!
Láttam valakit és hallottam valamit. Róla-e, tőle-e? Igen és igen. Távolból szemlélvén az ő munkáját, mintegy csöndes... rajongó? Nem, nem, azért ez túl erős kifejezés lenne. Mondjuk inkább úgy, hogy tisztelő.
Nehéz az embernek, ha éppen "új" múzsa után járna. Ezt egy művész talán nem választhatja maga, csupán az élet adhatja és veheti őt. De már harminc év egy elérhetetlen, megfoghatatlan múzsa után kiaszott alkotókedvem kútfejévé ne váljék. Így kísérlem meg én a lehetetlent (semmi extra, csak a szokásos). A múzsa a művész ihletének forrása: a forrásból lehet meríteni, de javarész önmagukból fakadnak (nem pedig mesterségesen fakasztják őket). No, lássuk, hogy nekem összejön-e!
P.R.-óba 1-2-3
Ismerte az öklöket,
Kapott ő már eleget.
Szép darab volt, csúfolták,
Jól ellátták a baját.
Fájdalomból épített,
Kastélya így erős lett.
Hangja messze dübörög:
Véleménye mennydörög.
Igazsága, amit lát,
Átérzi más fájdalmát:
Mélyre hatol, nem tágít.
Hatalom őt nem áhít.
Kezet nyújt a kis ember,
S fölemeli erővel.
Kérded, miért teszi ezt?
Ember: marad, s mindig lesz.